Azt mondta magáról, hogy műszaki tisztviselő, ezt akkor így hívták. Semmi extra, de az én apám. Igen, ötven év különbség az komoly generációs gap, sok mindent nem értettünk egymásban, de szeretett és, amit csak tudott azt megtett értem. Nem nagyon értette a King Crimsont, de mégis ő vett nekem Capri orgonát, mert én nekem minden vágyam az volt, hogy olyan hagszerem legyen, mint a Patakinak. Amatőr zenekarok versenyén felvásárolta a jegyeket(azzal lehetett szavazni) hogy nyerjünk. Később nyertünk, ha nem is a jegyek miatt. És az én apám nagyon büszke volt. Volt egy nagy kertje, mindíg azt "túrta, ásta, kapálta", nap mint nap. Alig láttam, hacsak nem vitt magával a kertbe, amit akkor nem nagyon kedveltem. Az apám erős ember volt, sosem féltem mellette. Sportolt. Focizott, boxolt, később tekézett. Én teniszeztem. Csak fehér ruhában mehettem edzésre, ezért hófehérkének hívtak, apám azt mondta a tenisz úri sport, fehér sport, fekete klottgatya elképzelhetetlen. Később eljárt Anyikámmal az aukciókra a Kempinskibe. Nem vonzódott a művészetekhez, azt hiszem kedvenc zenéje az "Éjjel az omnibusz tetején" volt, de akkor is az én apám volt. Tulajdonképpen csinálhatott bármit, akkor is az én apám volt, akitől felerészt az életet kaptam. És ő csinált is minden félét, például egyszer csak, mikor banánt vittem neki a kórházba - egy napos délelőttön-meghalt. Csak úgy, úgy hogy senki se kérte, és úgy, hogy nem is szólt előre senkinek, nekem se. Azt hiszem önfejű is volt. Amikor beértem, nagyon nehezen lélegzett, a szája ki volt száradva, már nem volt magánál. Pontosabban éppen magánál volt és nálam nem. Gyűrögette a takarót mindkét kezével, én meg Dorje Sempát mormoltam a fülébe és bíztattam, hogy ne féljen. Én őt, ez addig mindíg fordítva volt, nem tudom, hogy félt-e. Furcsa mód én se féltem. Aztán kisimultak a vonásai és jobban lett. Ezt csak én gondoltam, én hülye, ő akkor már úton volt. Azt se mondta, hogy szervusz kisfiam. Letakarták és én rögtön eljöttem, mert már nem volt ott az én apám. Az autóban ütöttem a kormányt és kurvára sírtam, ahogy most is sós, krokodil könnyekkel, ahogy Anyám mondaná.
Comments