Áldott ifjúságom egyik nagy haverja Fábri Péter fotós volt. Sokat lógtunk együtt, jöttünk-mentük, sokat röhögtünk. Szabadidőmben, ami akkor még korlátlanul állt rendelkezésemre, néha napján aféle gagmanként üzemeltem mellette. Péter az “Ez a divat”-nál dolgozott. Azt mondta egyszer, hogy nagyon unja azt a munkát, a modelleket, a bulikat, az egészet úgy, ahogy van. Valami komolyabbat kéne csinálni. Csináljunk riportokat érdekes emberekről – javasoltam – és akkor én is vinnék gépet, legalább gyakorolnék egy profi mellett. Ok – mondta – keress témát. Gyerekkorom óta ismertem Kutyás Böskét, ő volt talán az első “kutyamenhely” tulajdonosa. Pestújhelyen, Rákospalotán gyűjtögetett, azt ették, amit a kutyái és a maga számára talált. Mindenki tisztelte, noha habókosnak gondolták. Kopott ruhákban járt, fésületlen haját sapkába szuszakolta, ócska, kitaposott férfi cipőket viselt. Gondoltam megkeresem, ez jó lesz első témának. Az újpalotai lakótelep mögötti kiserdőben találtam rá. Embertelen körülmények között élt, húsz-harminc kóbor kutya társaságában, egy düledező sufniban. Egy szép napos délelőttön elvittem hozzá Pétert. Hozta a szettjét és én is vittem a Praktikámat. Beléptünk a házba, minden szanaszét, edények, rongyok, ételmaradék. Egy ócska vaskályha tetején valami főtt, iszonyatos szagot árasztva. Bözsike mosolygott és a kutyáiról kezdett beszélni. Két perc sem telt el, Péter belemarkolt a trikómba, kihúzott az ajtón és azt mondta, hogy azonnal menjünk innen. Miért?- kérdeztem. Ezt én nem bírom, ez iszonyatos, maradok inkább a divatfotónál. Hiába kérleltem, hogy ha már itt vagyunk, legalább néhány kockát lőjön. Nem és nem, hajthatatlan volt. Lelkiállapotát talán ez a fotó adja vissza a legjobban, amit akkor csináltam róla. Azóta is ez az egyetlen képem Péterről és az utolsó is, mert már öt éve, hogy kiszállt ebből a világból. Nekem megengedte, hogy csináljak pár képet. Tíz percet kaptam, hogy realizáljam első közös fotóriportunkat. Most egy tasakban megtaláltam néhány képet Böskéről és a védenceiről. Az első kutyamenhely alapítójáról talán ez az egyetlen fennmaradt dokumentum. Hihetetlen szív és szeretet volt ebben az emberben, látszólag semmi sem érdekelte, csak a szolgálat, a gondoskodás, a küzdés, azokért az állatokért, akiket hozzá küldött és rábízott a sors
2015. augusztus 2
